A jelszavát emailben elküldtük.

Arrabona Racing Team (ART)

A Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló Arrabona Racing Team csapata 2014-ben alakult, azzal a céllal, hogy része legyen, annak a hallgatói versenysorozatnak, amelynek világszerte megrendezett versenyein egyetemistákból álló csapatok saját tervezésű versenyautóikkal mérik össze tudásukat, illetve prezentálják munkájukat a bíráknak. Csapatuk  alapvetően két részre osztható. Egyrészről az autót meg kell tervezni, összeszerelni, majd tesztelni és a versenyre felkészíteni. Ez azonban nem működhetne a másik alappillér, a menedzsment részleg munkája nélkül, akik a pénzügyi háttér biztosításával, és a háttérfeladatokkal foglalkoznak. Ha a tervezés, összerakás vagy a versenyzés fázisa érdekel, esetleg a menedzsmentben, marketingben szeretnéd kipróbálni magad, csatlakozz!

ART a Facebookon.

SZEngine

A SZEngine Hallgatói Motorfejlesztő Csapat a Formula Student versenysorozatra optimalizált motort tervez, fejleszt és gyártat. A Formula Student nyújtotta színes világba belecsöppenve, rengeteg szakmai fejlődést és lehetőséget kínálva kerülhetnek a hallgatók közelebb az álomkarrierjükhöz. A csapatuk egy kis “cégként” működve valósítja meg izgalmas projektjeit.  Bárki csatlakozhat hozzájuk, aki szeretne tenni a karriere érdekében, nyitott a csapatmunkára illetve a rá váró felelősségteljes feladatokra.

SZEngine a Facebookon.

SZEnergy

A SZEnergy Team a Széchenyi István Egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló lelkes csapat, mely elektromos járművek fejlesztésével és építésével foglalkozik. Céljuk, hogy fejlesszék az alternatív energiával hajtott elektromos járművek hatékonyságát és bizonyítsák a technológia életképességét, amely a legkevesebb energiafelhasználással és káros anyag kibocsátása nélkül a lehető legnagyobb távolságot tudja megtenni. Jelenlegi fejlesztésük, a SZElectricity Magyarország leghatékonyabb elektromos versenyautója. 195 km távolságot tud megtenni, mindössze 1 kWh áramból, ami jelenleg 45 Ft. Tehát ez az autó képes lenne 45 Ft-ból abszolválni a Sopron-Budapest távolságot. Az általuk fejlesztett járművek a Shell Eco-marathon Europe nevezetű nemzetközi versenyen 2008 óta bizonyítanak. Idén 11. alkalommal vettek részt a Londoni megmérettetésen, ahol a városi kategóriában a 6. helyen végeztek.

SZEnergy a Facebookon.

SZEnavis

A SZEnavis Széchenyi István Egyetem betonkenu készítő csapata, kétszeres magyar kupa győztes és a jelenlegi címvédő csapat. 2012-ben alakultak építő- és építészmérnök hallgatókból. A csapat folyamatosan gyarapodik, mostanra 20 főre bővült.  Minden évben részt vesznek a Magyar Mapei Betonkenu Kupán. Tevékenységük szerteágazó, hiszen nem csak a kenu készítése a verseny célja. A beton minél innovatívabb felhasználását tűzték ki célul a szervezők, ők ennek eleget téve nem csak a kenukkal hoznak el díjakat. Terveikben szerepel, hogy meghódítsuk a németországi nemzetközi versenyt.

SZEnavis a Facebookon.